szerző:
hvg.hu
A Magyarok Világszövetsége ezúttal Budapesten, a III. kerületben egy magánkézben lévő területen állít emléket a kormányzónak.

A Hír TV tudósítása szerint több civil szervezet és a DK is tiltakozott a szoborállítás ellen. A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, Földi Judit elfogadhatatlannak tartja, hogy Horthy Miklósnak több szobra is van országszerte, az avatóünnepségekhez pedig szerinte a Fidesz is asszisztál.

Májusban a Fejér megyei Kálozon a Zichy-Széchenyi-kastély parkjában állítottak fel egy emlékművet az egykori kormányzónak,aki 1941-ben Németország oldalán szállt be a világháborúba, és bár később próbálkozott a háborúból való kiugrással, ám összességében nem állta útját a zsidóüldözésnek.

A Fejér megyei ünnepségen Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke azt mondta, további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak.

A Hír TV megszólaltatta a DK elnökségi tagját, aki azt mondta: Az, amit most készül csinálni a szélsőjobboldal, azt gondolom, hogy felháborító, a Fidesz pedig ennek teret ad. Ennek a gyűlöletkeltésnek. Horthy, hogyha nem is bizonyítottan, de háborús bűnös, részt vett nagyon-nagyon sok magyar zsidó deportálásában. Ennek következményeként ugye halálában. Elszomorító, hogy a 21. században ezt a magyar kormány megengedi. Akár magánterületen, akár nem, hogy egy ilyen embernek, mint Horthy Miklós szobra legyen.”

A szoboravatás időpontjában a DK aktivistáin kívül az Európai Föderalisták és a MEASz tagjai is demonstráltak.