Bemutatkozik az Együtt-PM polgármester jelöltje, akit mi is támogatunk:

Szerencsésnek érzem magam, hiszen fiatalon jó esélyt kaptam az élettől: ingyen járhattam egyetemre és lehetőségem volt létrehozni egy sikeres vállalkozást. Ma, sajnos hasonló lehetőségek kevés fiatalnak adatnak meg, és tehetséges gyermekeink tömegesen hagyják el hazánkat. Azért kezdtem politizálni, hogy a mai fiatalok is hasonló esélyt kaphassanak, mint az én generációm, mert nélkülük nem lesz gazdasági fejlődés, se értékálló nyugdíj, se megfelelő orvosi ellátás. Nélkülük nem lesz jövő.
Hiszem, hogy mindenki tehet valamit azért, hogy jobbá tegye egy közösség életét és változást érjen el. Az elmúlt 4 évben képviselőként is ezt igyekeztem bizonyítani. A kerületben a Környezetvédelmi Bizottság elnökeként és a Pénzügyi Bizottság alelnökeként dolgoztam az élhető környezetért, az adófizetők pénzének jobb felhasználásáért.
De Óbudának több változás kell! Ügyfélbarát önkormányzatra van szükségünk, tiszta és átlátható közbeszerzésekre, a közbiztonság javítására, a környezetvédelmi szempontoknak is megfelelő árvízvédelemre, valamint a helyi közösségek fejlődését segítő kezdeményezésekre. Polgármesterként azon fogok dolgozni, hogy egy új korszakot kezdhessünk el, Együtt, Demokratikusan, Párbeszéddel.



Íme a főbb programpontjaink:

•       Korrupciómentes, az adófizetők pénzével jól gazdálkodó, átlátható önkormányzatot: az önkormányzati pénzek, illetve vagyon felhasználására kötött szerződések csak azután léphetnek majd hatályba, ha azokat az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hoztuk, és minden esetben versenyeztetni fogjuk a partnereket.
•       Megoldást a Római-part árvízvédelmére: széleskörű szakmai és társadalmi vitát követően a kerületiek fognak népszavazáson dönteni a megfelelő védműről. Célunk a biztonság megteremtése mellett a természetes part megőrzése, a vízi- és sportélet fejlesztése.
•       Ingyenes parkolást a kerületben élőknek: a III. kerületben gépjárműadót fizető autótulajdonosok továbbra is díjmentesen parkolhassanak a kerület teljes területén. Szorgalmazzuk a Fővárosnál a P+R parkolók építését.
•       Több szociális bérlakást a kerületben: a rászoruló családoknak biztosítunk lakhatási lehetőséget, nem a képviselők gyermekeinek.
•       Tisztaságot és rendet a közterületeken: kerületi városüzemeltető céget hozunk létre, amely hatékonyan és ellenőrizhetően használja fel az e célra szánt forrásokat, amelyeket folyamatosan növelni fogunk.
•       Teremtsünk biztonságot: fejlesztjük a térfigyelő-rendszert, éjjel-nappal hívható önkormányzati segélyvonalat indítunk, az időseknek házi segélyhívót biztosítunk.
•       Vessünk véget a dugóknak: nyolc év semmittevés után a kerületi önkormányzat végre harcolni fog az aquincumi híd megépítése, a 10-es és 11-es út összekötése, az M0-ás befejezése és a HÉV-kereszteződések átjárhatóságának javítása érdekében.
•       Egészséges étkezést a gyermekeinknek: a botrányos iskolai étkeztetés minőségének javítása érdekében felülvizsgáljuk a beszállítói szerződéseket és biztosítjuk, hogy csak jó minőségű ételek kerülhessenek a gyermekek tányérjára.
•       Segítsük a kerékpáros közlekedést: fejlesztjük a kerékpárút hálózatot és biztonságos biciklitárolókat alakítunk ki.
•       Egyenlő esélyeket a mozgáskorlátozottaknak: felmérjük a kerület közintézményeit és felgyorsítjuk a szükséges átalakításokat.
•       Fenntartható rezsicsökkentést: felgyorsítjuk a panelházak energiatakarékos felújítását, nem az utcát fogjuk fűteni, hanem a lakásokat.
•       Betegbarát egészségügyet: csökkentjük a várakozási időt és többletforrást biztosítunk szűrővizsgálatokra.